TÉVEDÉS: A kész nem jobb, mint a tökéletes!

Igazából se a tökéletes nem jó, se a simán-csak-kész (nyugi, azonnal feloldjuk az ellentmondást)

Amikor cégfejlesztésről beszélünk, a helyzet sokkal bonyolultabb és veszélyesebb annál, minthogy egy ilyen egyszerű kijelentés megállhatná a helyét

“A kész jobb, mint a tökéletes!” – hangoztatják többen mostanság.

Ez egy hamis állítás, de abszolút érthető, miért mondják – kezdjük először ezzel.

Nagyon sokan esnek abba a csapdába, hogy csak készülnek, készülnek, tanulnak, fejlesztenek a háttérben, de sosem lépnek ki a színre, nem indítják el a projektet, nem teszik meg az első valódi lépést – mert úgy érzik, még mindig nem tökéletes, amijük van, így nem mernek vele reflektorfénybe állni.

Természetesen az ilyen embert meg kell lökni hátulról, ahogy a sas kilökdösi a fiókáit a fészekből – különben sosem indulnak el. Nekik hasznos gondolat lehet az, hogy “a kész jobb, mint a tökéletes”. Nyilván értjük.

Csakhogy ez egy veszélyes állítás, mondom, miért:

Van 74 Sikertörvény, melyek befolyással annak életünk minden területére, így a cégünk működésére is.

Az egyik a Spiralitás Törvénye, mely így szól:

A Spiralitás Törvénye kimondja, hogy az adott irányba tartó folyamat egyre gyorsul.

Konyhanyelven megfogalmazva minden vagy lefelé tartó ördögi körben, vagy felfelé tartó, önmagát szintén erősítő körben van.

Jobban most az értelmezésbe nem mennék bele, ha érdekel ez a téma, vagy a többi Sikertörvény, itt el tudod őket olvasni >>

Nos, a gondolat az, hogy ahhoz, hogy valami a felfelé tartó spirálra kerüljön rá – akár már indulásakor -, el kell érnie egy bizonyos minőségi szintet.

És ez az, amiért nem szabad csak úgy odavágni, hogy “a kész jobb, mint a tökéletes”.

Nézzük az online kampányok példáját!

Tegyük fel, hogy van egy céged, ahol egy új terméknek akarsz csinálni egy termékbevezetési kampányt.

Akarsz kommunikálni az e-mail listádra, megy mennek majd üzenetek a Facebook oldaladon, Instagramon, és hirdetési kampány is indul több online felületen – akár AdWords, Faceboook, YouTube reklámok – stb. Tehát képzeljünk el egy igazán nagyszabású online kampányt.

Van tehát az egyik rossz megoldásunk: amikor valaki olyan tökéletesen akarja mindezt összerakni, hogy igazából sosem készül el vele. Nyilván ez nem jó megoldás.

De akkor ott van az, hogy “mindegy, milyen, ha valamennyire kész, csak indítsd el és hadd menjen” – nos, ez a másik rossz megoldás, ugyanis, ha nem profik az üzenetek, nem profik a reklámok, a felületek, a vásárlási folyamat, a vevőszolgálat és reklamációk kezelése, a bankkártya elfogadás – és még hosszasan sorolhatnám -, akkor az egész arra lesz jó, hogy a nagy hírverés miatt egy csomó csalódott embert gyártsunk!

A probléma onnan indul, hogy nincs mindenre kapacitás

Muszáj feloldanunk ezt az ellentmondást, mert ha se a tökéletes nem jó (lévén sosem indul el), se az éppen csak kész nem jó (lévén egyből a lespirálra fog kerülni), akkor mit lehet tenni..?

Kezdem ott, hogy lassan 10 éve foglalkozom cégfejlesztéssel (tréneri, tanácsadói minőségben), és ez idő alatt számtalan KKV-t láttam már. És szinte mindegyikre igaz volt (99%), hogy nincs se elegendő ember, se elegendő idő, se elegendő pénz.

Gyakorlatilag minden KKV erőforrás-hiányos.

Úgyhogy innen indulunk. Ezt egyszerűen csak muszáj bekalkulálni, különben tagadjuk a valóságot, abból meg nem lesz eredmény.

Tehát ha le tudunk mondani arról, hogy tökéleteset alkossunk, és szeretnék egy “kész” valamit – a példában egy kampányt – összerakni, ami viszont működik, akkor meg kell értenünk a “vertikális” és a “horizontális” fejlesztés szabályát. Íme!

A megoldás a vertikális fejlesztés lesz (a horizontális helyett)

Ne ijedj meg a kifejezésektől, a dolog nem lesz bonyolult – igyekszem könnyedén elmagyarázni.

Horizontális fejlesztésnek hívjuk azt, ahogy ebben a példa kampányban az elemek egymás után következnek

Hadd részletezzem a példát:

  • Az egyes vevő szempontjából minden egy hirdetéssel indul
  • Ha arra rákattint mondjuk a Facebookon, akkor mondjuk egy landing oldalra fog érkezni, ahol fel tud iratkozni egy csalitermékre
  • Miután ezt megtette, egy belépő termék értékesítési oldalára érkezik, ahol megpróbálunk neki egy nagy értékű terméket alacsony áron (kimagasló ár-érték arány) értékesíteni
  • Ha ezt megveszi, akkor jön egy upsell oldal, ahol a fő termékünket akarjuk eladni

Ez egy tipikus, elágazások nélküli értékesítési töcsér, avagy Ügyfélgép.

A tökéletes megoldás az lenne, ha ugye ennek minden eleme (a hirdetések, a landing oldal, a csali, a belépő termék sales oldala, a főtermék sales oldala, minden köszönő oldal és e-mail, fizetési visszaigazoló oldal, díjbekérő, számla levél, stb.) tökéletes lenne.

Erre – mint tudjuk – nincs kapacitás. (Ha nálatok van, akkor hurrá, akkor neked a tökéletes lesz a jobb, mint a kész…)

A horizontális fejlesztés viszont arról szólna (jelesül, hogy a kész jobb, mint a tökéletes), hogy minden fent felsorolt elemből előállítunk épp csak “valamilyet”. Legyenek kész, ‘oszt jóidő…

Ekkor lesz az, hogy kilőjük az éterbe a kampányt, és az egész orral belefúródik a talajba – mert egyből a lespirálon indul el. Hogy még jobban megértsd, képzeld el, hogy van 10 egységnyi erőforrásod, mondjuk munkaidő, emberi kapacitás mindezt összerakni.

Az előbb felsoroltam 10 elemet (a hirdetések, a landing oldal, a csali, a belépő termék sales oldala, a főtermék sales oldala, minden köszönő oldal és e-mail, fizetési visszaigazoló oldal, díjbekérő, számla levél) – most mondjuk azt, hogy mindegyik egységesen 3 egységnyi időbe kerül lefejleszteni.

Tehát 30 “munkaóra” alatt lehetne összerakni a teljes rendszert – tökéletesre.

Ehelyett a horizontális (helytelen) fejlesztés alapján azt csinálnánk, hogy van 10 egységnyi időnk, 10 elemünk, akkor mindegyiket addig fejlesztjük, hogy valahogy azért kinézzen – így mindegyikre rá tudunk szánni 1-1 “munkaórát”. Ezáltal lesz 10 csapnivaló, gagyi elemünk. Ha ezt a kampányt így elindítjuk, nulla eredményt fog hozni.

A megoldás a vertikális fejlesztés: 10 egységnyi erőforrásunk van? Akkor csináljuk meg az első 3 elemet profin, az 9-be fog kerülni, és még marad egy egységnyi időnk (pl. optimalizálásra, mérésre.)

Ezáltal lesz 3 tökéletes elemünk:

  • Tökéletes hirdetések,
  • Vérprofi landing oldal,
  • És ámulatosan konvertáló belépő termék értékesítési oldal.

Ami azt jelenti, hogy ha ezt a kampányt berobbantjuk, akkor tarolni fog.

Ugyan nem adja el első körben a fő terméket, de hatalmas listát fog építeni – ráadásul ingyen, mert a belépő termék minimális profitja arra már elég lesz, hogy az Ügyfélgép kitermelje a saját reklámköltségét.

És, tudod, mi lesz ennek az egésznek a legfőbb hozadéka?

Lesz SIKERÉLMÉNY!

Lesz eredmény, lesz sikerélmény, fogjuk látni, hogy a dolog működik, a csapatunk büszke lesz magára, és elindul az áramlás (épül a lista, és nyitogatják szépen a vevők a pénztárcájukat).

Egy másik Sikertörvény, az Irányítás Törvénye ugyanis kimondja, hogy olyan mértékben érezzük jól magunkat a bőrünkben, amilyen mértékben azt érezzük, hogy a kezünkben van a kontroll az életünk felett.

Apropó – olvastad már a 74 Sikertörvényről szóló 2 könyvet? Miért nem olvasod el őket – sokat tudnának hozzáadni a céges sikereidhez és a kiteljesedett élethez (klikk) >>

Összegzés

A kész NEM jobb, mint a tökéletes.

A csupán csak kész – ami horizontálisan értendő – a bukás pontos receptje.

Ha nincs mindenre elég erőforrásod, akkor fejlessz vertikálisan: inkább kevesebb elemet csinálj meg, de ami kikerül a kezed közül, az igenis legyen tökéletes, legyen profi!

Higgy nekem: így fogsz tudni a felspirálra kerülni, mert a Spiralitás Törvénye is kérlelhetetlenül működik, mint az összes többi Sikertörvény!

"Építs rendszereket, szeresd az embereket - és élvezd a cégedet" (Szász Mátyás)

STOP! Amikor úgy érzed, hogy eljött az ideje a céged ráncba szedésének, akkor kezdd itt:

Egy új üzleti valóság vár rád a túloldalon!

CÉGVEZETŐI STARTER KIT

Töltsd le DÍJMENTESEN a Prosperitásképlet Organigramot és hozzá a 9 diasort, tucatnyi videót.

Ezek bemutatják azt az innovatív cégfejlesztési módszertant, amivel a következő szintre fejlesztheted a vállalkozásodat!

Olvass további blogcikkeket cég- és önfejlesztés témákban:

Supercharge Summit hangulatvideók

Supercharge Summit VI. | 2023. január | Ráckeve, Session Hotel Supercharge Summit V. | 2020. január | Mátraháza, Ózon Hotel Supercharge Summit IV. | 2019. június | Felsőtárkány, Bambara Hotel Itt a helyed velünk! Ne-maradj-ki 🙂 Ez egy olyan kikapcsolódás és feltöltődés, amikor egyben a cégeden és rajtad is dolgozunk, így úgy pihensz, hogy közben „dolgozol”. A Supercharge Találkozókon a fejszénket élesítjük: „Adj hat órát egy fa kivágására, és az első négyet a fejsze élezésével fogom tölteni.” Abraham Lincoln

Elolvasom »